Nem akartam ilyesmibe belemenni, csak kikívánkozik. Mint korábbi bejegyzésben említettem, a csapatom most épp táborozik. Én meg itthon vagyok. Az, hogy miért vagyok távol tőlük, továbbra is KUSS. :)
Az viszont biztos, hogy nagyon nem találom a helyem. Hiányzik a csapat. Hiányzik az a tábori hangulat, ami ilyenkor mindig körülvett. Ahogy a szemem forog üregében, ha az újoncaink (fogalmazzunk illedelmesen) érdekesen járnak el egy-két dologban. Azok a kölcsönös ugratások, vagy közös hülyéskedések, poénok, vagy egy-egy pillantással adott (és kapott) szavak nélküli üzenetek, ha valami jó, röhejesen fárasztó, vagy rossz esemény lépett fel... ahogy majdnem szó szerint ránk sül a ruházat a tűző napon, amikor egy nagy puszta területen oktatom az ifjakat íjjal lőni. Amikor pont azon kapok agyhúgykövet, amikor megy az alkudozás a sorrend miatt, vagy hogy "még egyet had lőjek", "ugye lőhetek én is", elhelyezni a sorban azokat, akik utólag csatlakoznak, vagy elmennek máshová, majd hirtelen visszatérnek, stb. A szinte állandó éhségérzet, a kajaidők zsivaja, ahogy a rozsdás vascsövet lelegelném már, annyira éhes vagyok... de türelmesen megvárom, míg sorra kerülök (ami az utolsó előtti-előtti helyezés, tehát jó soká) és csak akkor fogyaszthatom el, ami még maradt (ami mellesleg kevés)... hogy az éjszaka közepén tomboló viharban ki kell mennem az esőbe segíteni, ha egy-egy ramaty minőségű Tesco-gazdaságos sátor rongyosra ázott...
...ez mind veszettül hiányzik. Mert minden nehézség ellenére jól érzem magam. Jó a társaság, jók a programok, jól érezzük magunkat.
Nincs jogom panaszra (mégis verem a nyálam), még így is jobb, hogy önkéntesen visszamaradtam. Jobb meg sem adni az esélyt egy botrányra, vagy rosszabbra. Két rossz közül voltam kénytelen választani és a kevésbé szart rosszra voksoltam végül. Persze ez is csak ideiglenes, ha minden igaz, holnap után jöhetek.
SZERK.: Frászt szerdán! Csak csütörtökön... jaj, de jó... :S
És jönni is fogok! Mint a zúgó fergeteg, mert ott és akkor velük vagyok boldog. És erre nagy szükségem van, mert eléggé nehézkesek a mindennapok (lelkileg).
A cserkészet nekünk az életünk...
