Április 3-án lezajlott az országos választás, tudjuk jól, milyen eredménnyel. Este szembesültem vele, mert nap közben minden más dolgom, programom volt. Azóta aludtam rá 3-ról 4-ére virradóan kb. három órát, de még mindig pörgött bennem a csúfos bukás keserűsége.

Őszintén megvallhatom, az idei választásra már felébredt bennem a remény. Életemben először lelkesedni kezdtem egy politikai ügyért, de a magyar nép döntött. A szokásos választási csalás legitimizált keretei között nyilván nem volt „fair play”, de mivel a nemzetközi vonalon is árgus szemmel nézték a választásokat, vélhetőleg extrém kirívó (a fideszes törvények szerinti) csalásról most nem beszélhetünk. Az egyesült ellenzék belement ebbe, elfogadták a szabályokat. Tehát itt most legfőképp a szavazók részéről egyértelművé vált:

A Fidesz agymosó propagandája kiválóan működik, a magyar ember jobbágy akar lenni.

Újabb őszinteségi roham következik; nagyot csalódtam az Összefogásban, egész pontosan egyes politikusaikban. Nem az ellenzéki szavazókban, ők annyit hoztak, amennyit tudtak! Némelyik pártvezetőre és ellenzéki politikusra haragszom, név szerint: Gyurcsány Ferencre (DK), Jakab Péterre (Jobbik), Kanász-Nagy Mátéra (LMP), Ungár Péterre (LMP), mert a választás elvesztése minden ellenzéki párt közös kudarca volt, a fent említett politikusok mégis az elmúlt pár nap alatt ostorozni kezdték Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet a vereségért. Gyakorlatilag beállítják bűnbaknak, ők maguk mossák kezeiket, és ezt én undorítónak tartom. Hibázott MZP? Igen. Legalább akkorát hibázott a többi fejes is? Igen! Mégis rákenik a saját kudarcuk mocskát is egyetlen emberre. A politika mocskos dolog, ilyenkor derül ki, mennyire.

Tehát csalódtam az Összefogás vezetőinek egy részében, de leginkább a magyar nép egészében csalódtam. Csalódtam a saját hazám embereinek többségében. Mert hiába reménykedtem, hogy nagyon kilóg a lóláb és ezt a sok kormánypárti maszlagot nem veszi be a magyar ember, mégis bekajálta. Ráadásul repetát kér.

Mi, magyarok nem tanultunk meg demokráciában élni, sosem értettük meg igazán, mit jelent ez. Pont ezért nem is vágyunk rá igazán, a jelek szerint. Nekünk kell egy vezér, aki megmondja, hogy éljünk, mit csináljunk, hogyan gondolkozzunk. Szidhatjuk, gyalázhatjuk, de akkor is kell. Nem baj, ha rosszul teszi a dolgát, nem baj, ha hülye hozzá, vagy rosszabb esetben gonosz, megalomán. A lényeg az, hogy kell egy Fejedelem, Király, Kormányzó, Nemzetvezető, Pártfőtitkár, Miniszterelnök, aki egy személyben uralkodik, akár életfogytig is. Mert nekünk, magyaroknak vezér kell, akkor is, ha szívunk miatta. És most nagyon sokat fogunk Orbán alatt és miatt szívni…

Egy nap talán megtanuljuk, mit jelent a demokrácia, milyen egy jó miniszterelnök, milyen nyugati színvonalon, szabadon és jól élni. Ha tényleg lesz rá igény (ebben már egyre kevésbé hiszek), mert most a rohadt narancs is mézédes lesz, ha elég elég jól elsajátítottuk a duplagondolt.

Azoknak szólok zárásként, akik hozzájárultak az újabb Fidesz 2/3-hoz, akár konkrét szavazással, akár azzal, hogy nem mentek el szavazni:

Ti is ugyan úgy meg fogjátok inni ennek a keserű levét, ahogy mi. Hitegethetitek magatokat azzal, hogy fellendül az ország, Magyarország jobban teljesít, stb. de ti is érzitek a saját bőrötökön, hogy ez nem igaz. Ha ezek után is képesek vagytok egy elnyomó, aljas hatalmat támogatni, akkor megérdemlitek, amit kaptok a Fidesztől: a szegénységet, átverést, kihasználást, szabadságotok korlátozását. Ne higgyétek, hogy megússzátok! Ti is mentek sokakkal együtt a süllyesztőbe. Csak ti tapsoltok is hozzá…