Piszok nehezen jutottam el addig, hogy ezt a bejegyzést le merészeljem írni és lehet nem volt jó ötlet... de ez maradt az egyetlen még felhasználható kommunikációs formának, ezért egy helyzetjelentés után következik egy üzenet. Egy olyan üzenet, amit lehetőség szerint csak egyvalaki olvasson el (ha az illető olvassa ezt (ami nem túl valószínű(, de nem is kizárt))). Viszont addig is... Kis bagoly! A kedvencem mind közül:
Élménybeszámoló, avagy mi is történt a napokban?
- jelentkeztem angol nyelvtanfolyamra. Fiatalos, szimpatikus környezet ért a jelentkezésnél, remélem ilyesmi lesz maga az angolozás is... :)
- volt egy tavaszi tanyázásunk a csapattal. A helyszín egész jó volt, szép tágas, ráadásul a Duna partján. :D A település üdülőövezete jelenleg jól jött nagyon, mert nem igazán volt ott senki sem rajtunk kívül, viszont két negatívumot fel tudok mutatni: a terület majdhogynem átjáróház, az jut be oda, aki csak akar... tehát figyelünk a cuccokra. :) Továbbá itt gondok lesznek majd amikor nyáron megyünk, mert akkor viszont tele lesz a környék nyaralókkal, akik hiper érzékenyek lesznekarra, hogy körülöttük még a légy se merjen szellenteni. Erre jövünk majd három zsák gyerekkel... hát pechük van. :D
Bár csak két napot voltunk, de szerintem jól sikerült, pedig sok minden nehezítette a dolgokat. Egyrészt a vicces kedvű időjárás: amikor megérkeztünk, hét ágra sütött a nap. Aztán rövid idő alatt viharos szél, eső, lehűlés, minden ami kell... és ez kitartott mindaddig, amíg el nem mentünk, mert akkor beütött a napfény. :D Továbbá rengeteg újoncunk volt, akik mind nagyon fiatalok, de nagyjából egy korosztály... és én mondom, ilyet táboraink alatt még nem tapasztaltam. Itt kérem, komolyabb intrika folyt, mint a Trónok harcában! :D Nem volt könnyű eleve átlátnom, hogy akkor most ki, mit mikor, miért, miképp csinált/mondott/gondolt a másikra vonatkozóan. Furcsa volt, de végül nyertünk és kitört a világbéke. :)
Ami nagyon jó volt:
1. a TÁRSASÁG: nem voltunk se sokan, se kevesen. Viszont a vezhetőség összeszokott, tapasztalt bandából állt, a ifjúság szintén (akár az újonc csapat volt, akár a régebb óta velünk jövők). Megvolt továbbra is az a közösség, amire réges régen vágytam, még tinédzserként. :) Estére még többen lettünk, ami kellemes meglepetés volt, feltételezem mindenkinek. :)
2. a KAJA: a cserkész ahol tud eszik. Minél idősebb, annál inkább... és minél idősebb, annál kevesebbet. :D Bár a vezetők sem éheztek, tehát ettől nem kellett tartani, finom kaják voltak és pont akkor, amikor kellett. :D Jópont a Konyhatündérünknek! :D (Így tovább Fenopy!!! :D)
3. a HANGULAT: a hónap felénél járunk, de ennyit nem röhögtem akkor, mint azóta. Nagyon rám fért. :) Poénok, vicces nosztalgikus történetek, társasjáték, minden ami kell! :D Még az időjárás sem volt ránk hatással, hiába próbálkozott. :)
4. a SIKERES "ELŐADÁSOK": három alkalommal ültünk össze a társaságot kicsit képezni, mert a tanyázás fő témája a csillagászat volt. Egész jól sikerült, sok érdekes (és még több helyenként furcsa, vagy legalábbis fárasztó) kérdéssel, elméletek tucatjával. Azt hiszem, mindannyiunknak sikerült megértenünk egy-két eddig ismeretlen, vagy érthetetlen dolgot a világűrről. (Ejj, de jó lenne még egy ilyen, csak dinoszauruszokkal! :D)
Tehát mindenképp megérte eljönni. Pedig az a helyzet, hogy nagyon, de nagyon féltem ettől a kismarosi kiruccanástól. Annyira féltem tőle, hogy azon is agyaltam: lemondom és nem megyek el. De egyrészt manapság kevés az aktív vezetőnk, tehát semmi esetre sem mehetek el, másrészt külön feladatot kaptam, ami kötelezett, ergo a visszavonulás esélytelen volt. Miért is volt ilyen para?
Nem, nem a gyerekek miatt. Nem a környezet miatt... és most jön egy nehéz rész.
KEDVES OLVASÓK TÖBBSÉGE, VÉRROKONOK, CIMBORÁK, MINDEN VÉLETLENÜL ERRE TÉVEDŐ!
Szeretettel kérlek most titeket, hogy a most következő részt ne olvassátok el... ugyanis a mostani írás egyetlen embernek szól, nevezetesen annak, aki utólag érkezett meg a táborhelyre. Neki szól a mondandóm. Kommentre lehetőség (erre a bejegyzésre) nincs!
Tehát mindenki más: Jobb felső sarokban lévő "X"-re kattintásra felkészülni! Visszaszámlálás háromtól indul!
Három
Kettő
Egy
Most, hogy az illemtudó olvasóim elmentek, nagy nehezen kifejtem amit szerettem volna Neked mondani, legalábbis sokkal óvatosabb formában. Nagyon féltem ettől a tábortól, amikor megtudtam, hogy végül (ha nem is a kezdetektől, ami viszont fájt, mint a fene) mégis tudsz jönni. Ennek okát lehet nem tudod, de legalábbis sejted (vagy nem?)... piszok nehéz összeszedni, amit írni akarok Neked. :S Főleg úgy, hogy bár féltem is nagyon, de egyszerre örültem is, de hihetetlenül... (így készülnek az ellentmondások) Amikor megérkeztél, egyszerre lehetett volna velem madarat fogatni örömömben és bújtam volna el a felázott föld alá szégyenemben... no essünk neki!
Tudom, hogy a blog nem a legalkalmasabb erre, elvégre nyilvános, tehát konkrétumokat igyekszem kerülni, hiszen magánügyről van szó. Azért vágtam ebbe bele mégis, mert az utoljára küldött két sms-emre emlékezve szerettem volna megbeszélni Veled azt, hogy mi is legyen velünk, de mivel azokkal semmire sem jutottunk, még egy utolsó alternatív módot kíséreltem meg. Emlékszem (és tudom, hogy Te is) arra a 2011-es tavaszi-nyári időszakra, amikor a közöttünk egyre nagyobb távolságot akartuk megszüntetni és nagyon jó kezdetek voltak. Tisztáztunk pár félreértés, a múlt minden hibáját, eseményét, akkor kezdtem azt hinni, hogy szebb lehet még a világ. (Félre ne értsd, nem a köztünk lévő probléma számomra legkedvezőbb megoldására gondolok, nincsenek hamis illúzióim. Most már legalábbis nincsenek.) Aztán azon a nevezetes márc. 15-i ünnepséges táboron kaptam azt a hírt, ami akkor ismét bombaként robbant és nagyot taszított közöttünk később. Egy olyan félelmem valósult meg, ami helyett szívesebben birkóztam volna romániai vérmedvékkel és ez a félelmem aztán egy húsvéti időszak alatt be is teljesült, akkor kezdődött a visszaesés. Én kezdtem ezt a távolodást, tudom jól. És azt is tudom, hogy nem volt egy helyes lépés, de nem láttam más megoldást... mert nem volt (tragédia lett volna, ha nem választom a kevésbé rosszat). Azóta kereken két év telt el és szerintem a köztünk tátongó szakadék szélesebb, mint valaha volt. Szeretném valahogy áthidalni, de két próbálkozásom se vezetett semerre, ezért nem szólok Hozzád. Nem harag miatt, nem azért, mert bármi rosszat tettél volna, hanem azért, mert nem merek már beszélgetést sem kezdeményezni. Úgy érzem, hogy Téged zavar a jelenlétem és nem akarsz többé látni sem. Attól félek, hogy az elmúlt hat év minden köztünk lévő bonyodalma annyira elidegenített, hogy elűztelek magamtól, megutáltál, de udvariasabb vagy annál, minthogy elküldj az anyámba. És hogy bár engem nem szeretsz semmilyen szinten már, a csapatot legalább igen, ezért maradsz csak velünk. És azért, hogy a csapatban ne legyen kavarodás, elviselsz és megtűrsz inkább, ha valamit Rád sózok, azt inkább elfogadod, mert ezzel gyorsan le lehet engem rázni. Oszt' az is simán lehet, hogy csak én aggódom túl a dolgokat, ezt nem tudom. Csak azt tudom, hogy bár többet is tehettem volna (ez tény), azt amit megtettem azért, hogy javítsak a viszonyunkon (úgy, hogy Neked is megfelelő legyen), kevésnek bizonyult. És nem tudom mit tegyek már.
Ennél jobban nem mehetek bele a dolgokba, pedig ez még bőven semmi és ami még rosszabb, nagyon durva félreértésekre adhat okot... ezért szerettem volna, ha tudunk beszélni egymással. Annyi mindent szeretnék elmondani Neked (konkrétan Mindent), de régen is acélfalakba ütköztem és most is. Lényeg a lényeg, ez így nem maradhat. De az nem lehet megoldás, hogy végleg eltűnünk egymás elöl is és a csapatból is. Nem tehetjük meg, mert a csapatnak ártanánk ezzel (amúgy is nehéz a helyzete)... nem tudom, Te hogy látod ezt a részét, vagy hogy egyáltalán olvasod-e, de ha egy rövid(?) mondatban össze lehetne foglalni az igencsak cenzúrázott mondandómat, valahogy így hangzana:
Bármit is tettem, teszek, vagy tenni fogok, amivel ártok Neked és bármilyen módon kellemetlen helyzetbe hoztalak, vagy hozlak: kérlek bocsáss meg nekem!
Mondanám, hogy remélem minden jóra fordul, de ez az idő elmúlt már. Semmiben sem reménykedem. De legalább Te vigyázz magadra!
