Anno írtam egy bejegyzést arról, hogy mit is jelent papnak lenni. Most egy újabb bejegyzés hasonló témában, avagy: hogy lesz valakinek papi hivatása? Miért lesz valaki pap? (Miértbagoly, te jössz. :D)
Ez már önmagában egy nehézkes kérdés, mert minden ember, aki reverendában az oltár előtt köt ki, más útra néz vissza. Én most a saját észrevételeimet írom le ezen rögös út kezdeti szakaszáról. tehát lássuk, mi vezetett engem arra, hogy papságra készüljek?
Az eddigi élettörténetem ezen a téren nem a sztereotip formát követi. Budapesti munkáscsalád ötödik gyermekeként láttam meg a napvilágot és a napvilág engem. Mindketten elborzadtunk. A hithű katolikus neveltetés nem a szüleimtől ragadt rám, elvégre édesapám (példaképem!) hithű kommunista és édesanyám se éppen apostol-szellemű. Két ifjabb testvérem legalább görögkatolikusok. :)
A keresztséggel részemről 18 éves koromig várni kellett, addig nem tartottam magam elkötelezett kereszténynek (sőt, különösebben Istenhívőnek sem). Már általános nyolcadik osztálytól azt tűztem ki életcélomnak, hogy mentő leszek, lehetőség szerint mentőtiszt, aki a Motoros Mentőszolgálat tagjaként hasítja majd az autópályát, kékfény és sziréna kíséretében.
Már akkor elég határozottan kigondoltam, hogy csinálom: először mentőápoló leszek, kocsizás során tapasztalatot szerzek és úgy kicsivel könnyebb lesz a mentőtiszti (közben megszerzem a jogsit is motorra), majd minden korrekt lesz. Ennek érdekében választottam humán szakközépiskolát és az érettségi után belekezdtem az OKJ mentőápoló képzésbe...
...aztán ott még az első év féléve táján megéreztem és észrevettem, hogy nem épp ez az én világom. Ne akarjátok tudni, milyen érzés ez. Elég ijesztő, hogy amit oly régóta kitűztél végcélnak, mégsem neked való és zavarban vagy, hogy akkor mégis hol a helyed a világban... ekkor jöttek az első gyanújelek*.
Első gyanújel: a nénik. Igen, a nénik, akik akár az egyházközség rózsafüzér-nagymesterei, akár az utca macskakonzervvel-tömött-szatyros-harcművészei, egységesen úgy vélik, hogy "ebből a fiatalemberből pap lesz!" Aztán ugyan ezt mondja egy osztálytárs is, aki mellesleg nem kis mértékben egyházellenes (és ez a kijelentése tőle szokatlan módon nem negatív ítélet). De ez még nem bizonyít semmit sem.
Második gyanújel: a szakképzésen elvagy, ami szakmaibb tantárgy, még érdekel is. A kocsizó gyakorlatot is élvezed, de a legjobban Liturgián érzed magad. És akaratlanul azon veszed észre magad, hogy érdekel, mit csinál a pap, mik azok az imádságok, melyeket a nép nem hall, vagy nem mond (mivel papi imádságok). Ez már gyanúsabb, de még mindig nem perdöntő.
Harmadik gyanújel: ahogy önerőből elvégzed a mentőképzést (nem kis nehézségek árán (ráadásul középátlaggal (ami önmagadban esett csalódással tölt el))), nem tudsz elhelyezkedni a szakmádban. És arra eszmélsz, hogy álmodban is** pap vagy és a jövődet is úgy tudod már elképzelni, hogy papként szolgálsz. No, ha itt tartasz, az már nem intézhető el vállrándítással. :)
Negyedik gyanújel: megbeszéled ezt a témát lelkiatyáddal is és egy püspökkel is. Jobb biztosra, menni, két év gondolkozási időben egyeztek meg. Elvégre ha egy újkereszteltnek (neofitának) a "majdénátalakítomavilágot" jellegű fellángolása miatt félresiklik az egész élete, az igazi katasztrófa nem csak neki, de az egész Egyháznak is. Aztán a két év elteltével egyre inkább úgy érzed, hogy neked ott a helyed. Papnak szán az Úr. Hát, ebben az esetben nincs mese és nincs mit tovább halasztani.
Tehát igyekszel megismerni és elsajátítani mindent, ami szükséges ahhoz, hogy pap lehess. És reméled, hogy sikerül véghezvinni mindezt, pedig sok nehézséggel kell megküzdened. Hát, nagyon dióhéjban ez a történet. Remélem tanulságos. :)
"Megesküdött az Úr és nem bánja meg: »Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.«" /110. zsoltár, 4 vers/
Lábjegyzet:
*gyanújel - ezek kizárólag a saját életem gyanújelei. Bármi hasonlóság mások életében kizárólag a véletlen művei! (Vagy csak egyszerűen Isten hasonló módszert talált elegendőnek. :) )
**álmok - az álmok érdekes dolgok ám! De azért ne vegyük az álmainkat kinyilatkoztatásnak, mert ahogy egy bölcs ember mondta: az álom testvérek, olyan mint a fing. Elillan. Én sem vettem tutifrankónak az álmokat. :)
