Elég sok anyag gyűlt össze még a nyár végén, tehát folytatjuk a szemezgetést a gyakran feltett vallással és kereszténységgel kapcsolatos kritikus, vagy esetleg kötözködős kérdések megválaszolását. Szigorúan keresztény szemmel (mert más vallás alapján én nem tudom).
-
Aki vallásos! Mit gondoltok arról, hogy a vallásos emberek megölték a tudósokat, akik ellentmondtak a hitnek? Például, hogy a Föld nem a világ közepe, vagy hogy a Föld nem lapos. És sajnos több ember viccelődik a vallással, stb. És nagy erőkkel keresik az űrlényeket. :/
Azt mondom, hogy volt ilyesmire példa, és nem volt helyes. Szerencsére ezen a korszakon túl vagyunk, tehát a jelen keresztényei nem veszélyeztetik a tudományt. És jelenleg szerencsére a tudomány nevében sem ölnek keresztényt. Jó dolog a béke, mi? Egyébként érdekesség (biztos írtam már valahol korábban), hogy Galilei-t sem azért vette elő az inkvizíció, mert azt mondta, a Föld a Nap körül kering. A kutatásait az Egyház pénzelte. Az volt a bajuk, hogy ez alapján Galilei kétségbe vonta Isten létét. Persze fenntartom, hogy ezért halálra ítélni bárkit helytelen. De már nem ezeket az időket éljük. Engedjük el végre egymás torkát a múltban, történelemben történt rossz dolgokért! A jelen keresztényei nem tehetnek az ötszáz éve élt inkvizítorok bűneiért. A jelen Egyháza nem üldözi a másképp gondolkodókat.
-
Mi történne, ha… a keresztény vallás kiderülne, hogy minden állítása igaz? Tehát evolúció hamis, tényleg fiatal a Föld, és az Elsők, akik ettek a fáról tényleg igaz, és Jézus teljes története is igaz.
A keresztény vallásnak nem tanítása az evolúció cáfolása és a Föld pár ezer éves kora. Ezek a Teremtés könyvében csak példák, amik a lényegre mutatnak rá: hogy Isten teremtette a világot. Ádám és Éva sztorija is inkább példa, ők nem történelmi személyek, ellentétben Jézussal, akiről a római történetírás is megemlékszik. Jézus élettörténete első A-tól az utolsó pontig valós dolog. Itt külön hangsúlyt fektetek a föltámadása témájára és a csodatételeire is.
-
Gáz ma Istenben hinni (vallás nélkül), vagy lazán vallásosnak lenni?
Feltételezem, hogy a Kérdező a „magam módján vallásos” jelenségre gondol. Nem mondanám konkrétan gáznak, de kerülendőnek tartom. Eddig minden „magam módján vallásos”, akivel beszéltem nagyon kényelmesen kezelte a képlékeny hitét. Érdekes, hogy az ilyen mentalitás követői csak a keresztény hitnek (vagy egyéb vallásoknak) azon részeit veszik be a turmixolt Istenképükbe, ami nekik is tetszik és kényelmes. Érdekes módon nem láttam példát olyan pontokra, amik már lemondással, fegyelemmel, önkritikával járnának. Kényelmes úgy vallásosnak lenni, hogy csak azt tartjuk magunkra nézve is követendőnek, ami tetszik nekünk. Az ilyen életszemlélet idővel elsilányul, elhal, mert nincs rendszere, ami keretet, tartást adna az élet mindennapjaihoz. Olyan, mint a gyökér nélküli növény: hamar elhal.
-
Bűnnek számít, ha szeretnék egy tarotot? Szeretnék egy tarot kártya paklit, nem komolyan, csak hülyeségből. Ez bűnnek számít?
Az számít bűnnek, ha tudva és akarva ellenszegülsz Isten akaratának. A tarotot kétféleképp közelítik meg az emberek: van, aki szerint jóskártya, ebben az esetben bűnnek tekinteném a használatát, mert az Istent mellőzve, más utakon akar a használó természetfeletti módon ismeretekhez jutni, pl. a jövőről. Van, aki szerint a tartot nem jósol, hanem inkább önismerethez segítő eszköz. Ha semmi ezoterikus tartalmat nem kötnek hozzá, akkor én nem tekinteném bajnak, de vannak sokkal megbízhatóbb és tudományosan is elismertebb önismereti módszerek, inkább azokat ajánlanám. De nézzük a kérdést más szemszögből is: ha számodra Kedves Kérdező, a tarot hülyeség, miért akarsz beszerezni egyet? Annyi hasznosabb, érdekesebb, szórakoztatóbb dologra költhetnéd a pénzed…
-
Akár Jehova Tanúi! Mit tennétek, ha hivatalosan be lesz jelentve, hogy Isten nem létezik? Mivel egyelőre ez az állítás talán igaz, akkor mit tennétek, ha tudományos tény lenne Isten? Tehát van rá kézi bizonyíték, mint pl. eső…
A kérdés kicsit össze-vissza csapong, de válaszoljuk meg! Nem vagyok Jehova Tanúja, de a kérdés nem csak nekik szól, ezért bátorkodom betenni ide. Isten létezését, vagy nem létezését tudományosan sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. Mivel Isten alkotta a fizika és a világegyetem minden törvényét, amit most a tudomány által megismerni igyekszünk, ezért fölötte áll ezeknek. Mivel fölötte áll ezeknek, nem függ tőlük, tehát nem korlátozzák. Ezt is jelenti Isten mindenhatósága. Tehát a kérdés így már megválaszolásra került, sem a léte, sem a nem léte nem jelenthető ki a tudomány szemüvegén át biztosra. És ha mégis kijelentenék, hogy Isten nem létezik? Mosolyognék rajta, mert mint tudjuk, a tudomány sem tévedhetetlen. És ez esetben bizony tévedne.
-
Hogyan magyarázzam meg az illetőnek, hogyha jó ember vagy, de ateista vagy, attól még nem kerülsz a Mennybe, ha akármennyire jó ember vagy?
Kérdező, téves úton jársz. Azt értsd meg, hogy Isten senkit sem akar pokolra küldeni, Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Az Isten végtelenül jó és szeret minden embert. Édesapám meggyőződéses ateista volt. Mint keresztény, biztos vagyok benne, hogy a Mennyben van. Sokkal könnyebb az üdvösség kérdése annak, aki hisz és Istent keresi az életében is, de az ateista jó emberek sincsenek kizárva a Mennyből. De hát akkor minek hinni? Nem Istennek van szüksége a hitre, hanem nekünk. Hívőként sokkal könnyebb az út az üdvösségre, mert (optimális esetben) törekszünk arra, hogy megismerjük Istent, a tanítását és annak megfelelően éljünk. A vallás tanításainak az a célja, hogy a legkönnyebben eljussunk Őhozzá. De a könnyebb út nem az egyetlent jelenti. Attól, hogy valaki ateista, de jó ember, üdvözülhet. Isten minden esetre azon van, hogy az ateista is üdvözüljön, ezt a részét bízd Rá! Megoldja.
-
Láttak-e dinoszauruszt 2000/5000 éve?
Gondolom itt a dinoszauruszok bibliai alapjára utalna a Kérdező… röviden válaszolva: nem láttak. Nem is láthattak, legalábbis élő példányt biztos nem. A dinoszauruszok és az ember között 65 millió év a korkülönbség, ami iszonyat sok! Elképzelni nem tudjuk, mit jelent ennyi év. Számoljunk ötezer évvel… a dinoszauruszok kihalása 13 ezerszer régebben volt, mint az ötezer évvel ezelőtti kora ókor ideje! Az ember-dinoszaurusz kapcsolat max. a Jurassic Park filmekben elképzelhető.
-
Keresztények! Ti miért lettetek keresztények és miért kezdtétek már elutasítani az evolúciót?
Még mindig az evolúció kérdésen lovagolnak sokan, népszerű „érv”. Röviden válaszolva: azért lettem keresztény, mert volt egy Istenélményem, egyfajta megtapasztalásom Isten jelenlétéről és szeretetéről. És volt egy megtapasztalásom a sátánnal kapcsolatban is. Lehet erre mondani, hogy csak az agyam tréfált meg, de nem ez történt. Valós megtapasztalás volt. És nem tagadom az evolúciót, kifejezetten szeretem az evolúció elméletet. Ez is azt mutatja, milyen kifinomultan és kreatívan vezette Isten az élet fejlődését és formálódását.
-
Vallásosak! Elhiszitek nekem, hogy éjszaka kirepülök a házból és megnézem a szomszédot? Bizonyítani nem tudjátok, mert nem ismertek engem. Cáfolni pedig csak szemmel lehet. Miért hisztek egy tanító vezetőnek, aki annyira bemerült a munkába, hogy azt hitte, hogy Isten fia és átverte az embereket? Volt már ilyen történet Gandhival. És az evolúció pedig bizonyította, hogy a teremtés történet, és az első ember kamu.
A végére előkerült egy újabb nyilvánvalóan kukacoskodó trollkodás, de erre is választ adok. Nem, nem hiszem el. A tudomány bizonyította, hogy az ember nem tud önerőből repülni, ezt pedig te magad sem gondolod komolyan. Hogy miért hiszek Jézusban? Mert őt veled ellentétben ismerem. Jézus nem elhitte, hogy Isten fia, hanem tényleg az. Nem verte át az embereket, arra tanította őket, hogy legyenek jobb emberek, tudjanak szeretni és elfogadni egymást. Arra tanított, hogy rendezzük az Istennel való viszonyunkat és ne kegyetlen bíróként tekintsünk Rá, hanem szerető Atyaként. Ebben nem látok átverést, vagy aljas szándékot. Gandhi egészen biztosan nem tekintette magát Isten fiának. Az evolúció pedig egy elmélet, amivel egy folyamatot igyekeznek modellezni. A hit és evolúció viszonyáról annyit írtam már, hogy nem érzem szükségét egy újabb körnek.
-
Ateisták! Mit mondanátok, ha a párotok azt mondaná, hogy „keresztény vagyok”? Vagy nem téged szeret, hanem a Jézus Krisztus Királyt. Hogyan reagálnátok?
Elég fura a megfogalmazása a kérdésnek. És elég pontatlan is bizonyos téren. A keresztény ember számára valóban Isten az első. Két keresztény kapcsolatában ezzel nincs is gond, mert mindkét fél ugyan úgy kezeli a helyzetet, nincs félreértés. De ne kapjunk szívgörcsöt, ha keresztény és ateista a párosítás! A keresztény ember legjobban az Istent szereti, de ez nem párkapcsolati szerelem! Attól még, hogy az Úr az első, még az ateista szerelmünk is fontos nekünk, az egyik legfontosabb minden ember közül. Ez nem csorbítja a kapcsolat ateista felének „értékét”. Ismerek keresztény-ateista házasságot is, nincs ilyen téren konfliktus. Ha egy ateista valódi ateista, nem fog féltékenységet érezni olyan személy iránt, aki a meggyőződése szerint nem létezik, tehát nem valódi rivális a kapcsolatra nézve.
Még bőven van kérdés, de ebbe a harmadik részbe bőven elégnek érzek ennyit. Folytatása következik alkalom adtán!