Most a politikát félretesszük, így is elég puskaporos lesz a levegő (az sem kizárt, hogy szó szerint, annak pedig nagyon nem örülnék). Ismét visszatérünk a hithez, mint témához. Ezúttal János evangéliumából szemeznék ki egy érdekességet és elmélkedem rajta.
Előre jelzem, hogy ez a bejegyzés ismét kissé személyes jellegű lesz! Igyekszem leszoktatni magam róla, mert nem akarom, hogy a blog a tisztijeimről szóljon! Bár ez most egy újabb kivétel (sajnos), azért merem mégis megjeleníteni, mert hátha segítséget és erőt ad valamelyik Kedves Olvasónak. A személyes baromságaimat ebben az esetben tessék ignorálni és a lényegnél megmaradni. Jelezni fogom, mikor jön a rinya. Mivel a bejegyzés személyes részletet is tartalmaz, ebbe a bejegyzésbe kommentelni nem adok módot. És ha kérhetem, élőszóban sem kérek észrevételt - tudom, hogy én tudom rosszul.
Jézus többször is buzdítja a zsidókat, tanítványokat, (az apostolokat meg pláne!) arra, hogy imádkozzanak. Még azt is elmondja, hogy kell helyesen imádkozni. A nagyhét vége táján felfigyeltem egy részletre, ami eddig ugyan nem kerülte el a figyelmem, mert figyelmesen olvasom a Szentírást, de most még szembetűnőbb volt. János evangéliumában, az utolsó vacsora estéjén Jézus nagyon sok mindenről beszél nekik: a legfőbb parancsról, ami a szeretet. A Szentlélekről. A végidőkről és annak jeleiről. Az Atyáról. Az Emberfia újbóli eljöveteléről. Tehát bőséggel halmozza az információkat a jelenlévő tizenegy apostolnak (Júdás ekkor már „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” dolgát végzi, ő ezeket nem hallja.). Két dolog viszont újra és újra előjön: Először is a „Szeressétek egymást!”*, ami ugye a szeretet parancsa. Amiről viszont én most írnék az ez:
„Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.” /Jn 14, 13-14/
Természetesen Jézus nem pofázott csak úgy a levegőbe, amikor tanított, minden szava fontos volt. De Jézus ezt a kijelentést összesen ötször(!!!) mondja el, csak János evangéliuma szerint, egyetlen éjszakán:
„Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok.” /Jn 15,7)
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” /Jn 15, 16/
„Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” /Jn 16, 23-24/
„Azon a napon kértek majd az én nevemben, és én nem mondom majd nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem.” /Jn 16,26/
Nem csak Jánosnál hangzanak el hasonló szavak.
„Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” /Mt 7, 11/
(Ez egyébként Lukácsnál is szerepel!)
„Azért mondom nektek: Mindazt, amit imádkozva kértek, higgyétek, hogy már elnyertétek, és meglesz nektek.” /Mk 11, 24)
Tehát elmondhatjuk, hogy Jézus kiemelten felhívja a figyelmünket arra, hogy „kérjetek az Atyától”. Kardos Mihály atya is erről beszélt nekünk, amikor Xinaffal és Morvinuszkával Szegeden jártunk. Példát is mondott nekünk Mihály atya a jelenkori életből, mégpedig olyat, hogy csak lestünk, mint a bagoly! Ennyit a bejegyzés hit témájú általános lényegéről.
És most jön a hiszti-faktor! Aki inkább elmélkedne Jézus szavain, az most nyomjon a jobb felső sarok „X” jelére!
Bevallom töredelmesen, hogy ez a krisztusi tanítás számomra nagyon fájdalmas és nehéz részlet. Lehet a hitem nem volt elég hozzá, vagy félreértettem Jézust (habár pont itt kezdődik a lelki békétlenségem, mert mi félreérteni való van azon, hogy „kérjetek és megkapjátok”, hogy „bármit kértek az én nevemben”, és hogy „kérjetek amit csak akartok”?). Minden esetre volt olyan mélyről jövő, személyes kérésem az Úrhoz, amit csak Neki mondtam el, ami nagyon fontos volt számomra (és most is az). Nem átok volt az, nem ártani akartam másoknak, imádságban kértem lelkem legféltettebb vágyát, pont úgy, ahogy Jézus is többször megmondta, hogy „kérjetek” de nem adta meg. És jelenleg úgy áll a dolog, hogy nem is fogja megadni soha. Ez rosszabbul esett, mint egy vesén verés.
Tisztában vagyok vele, hogy Isten nyilván nem kívánság-automata. Ne úgy tekintsünk Rá, hogy bedobjuk az imát, lenyomjuk a gombot és csiribú-csiribá, kijön a kérésünk, plusz a visszajáró apró. Természetesen szabad akarata van az embernek is, csak számomra itt ellentmondásnak tűnik egy olyan krisztusi tanítás, ami 100%, hogy nem lehet sem téves, sem hamis. Jézus sosem hazudott, most sem teszi és nem is fog hazudni sohasem. Tehát csak egy alternatíva marad: valamit én csesztem/cseszek el. Talán nem volt elég erős a hitem. Ha így van, van-e igaz kereszténytől elvárható hitem egyáltalán? Vagy félreértettem az Úr szavát, és ezek, amiket most fent idéztem Jánostól, az apostolokra vonatkoznak? Elvégre én nem vagyok apostol, akkor mire föl várok el olyasmit, ami nem az én szintem?
Isten léte számomra megkérdőjelezhetetlen dolog. A puszta tény, hogy élek a bizonyíték rá (erről bővebb kifejtés nincs és nem is lesz!). Tehát nem arról van szó, hogy kétségeim lennének Isten léte felől. Csak azt nem értem, miért mondta azt, hogy „kérjetek, amit akartok”, „bármit kértek az Atyától, megadja nektek”, ha a gyakorlat személyes tapasztalataim alapján az ellenkezőjét igazolja?
Tény (és ismét magam ellen lépek fel az Úr önjelölt ügyvédjeként), hogy bármit is kértem Tőle imádságban és böjtben másokért(!), azt tényleg teljesítette. Úgy néz ki, egyedül magamért nem imádkozhatok, ez tiltott dolog. Nem értem és sokszor fáj, de tudomásul veszem. Elvégre tényleg sokan vannak (nem csak a családomban, barátaim, ismerőseim között, hanem szerte a világon idegenek millióival), akiknek nagy szükségük van az Úr segítségére. Jobban teszem, ha őrájuk szorítkozom, egyrészt, mert nekik jobban kell a támogatás, másrészt mert úgy néz ki, én nem érdemlem meg azt a kegyelmet, amiről János apostol több helyen is ír.
És persze mások sem kérhetik azt az Istentől, amit lelkem mélyéből kívánok, azt már bebuktam, egy lefutott, végképp elvesztett ügy. Sok törekvés, remény és keserves küzdelem a semmiért. Bátorítanám az Olvasókat, hogy saját esetetekben Ti nyugodtan és bátran kérjetek, mert megadatik nektek, de ez pont tőlem baromira nem lenne hiteles. Ha Istenről van szó, mindig szívesen beszélek az üdvösség témájáról, Isten szeretetéről és irgalmasságáról, az ima erejéről, a böjt fontosságáról… de erről az egyről nem, mert baromira hiteltelen lenne tőlem és számomra nagyon instabil téma. De ne tessék ebben a témában elővenni személytelen személyemet, nem vagyok szent! Bárki más igazolni tudja Jézus ezen szavaiban az igazságot, inkább hozzá(juk) forduljatok a témában! És most befejezem a személyes nyavalygást, már így is sokkal többet mondtam, mint amennyit szabad lett volna…
Uram Jézus, könyörülj rajtam! Sokat kell imádkozni a Jézus-imát, de eleget nem lehet...
Lábjegyzet: sajnos most is van...
*felebarát szeretete - piszok nehéz tud lenni ez a parancs is, pedig az üdvösség múlhat rajra! Persze ez a felebaráti szeretet nem úgy értendő, hogy a világ utolsó szemétládája is legyen puszipajtásom, akit keblemre ölelek. A baj akkor van, amikor valakit, akiért Krisztus épp úgy kereszthalált halt, mint értünk, egyáltalán nem tekint az ember nemhogy fele- vagy bármennyire barátjának/testvérének az Úrban, hanem fortyogó gyűlöletet érez iránta. Ez akkor pláne gáz, ha az illető ráadásul nem is tett semmi biztosan rosszat. És itt a veszély: bocsássunk meg azoknak, akik ártottak nekünk, oké. De ha a gyűlölt személy semmit sem tett, nincs mit megbocsátani neki! És mégis tombol a harag. Tehát vigyázni kell a felebarát szeretetéről szóló paranccsal, mert egyike a legfőbb parancsoknak! És baromi könnyű ignorálni ezt, pedig veszélyes...
