Egy nem túl akció dús, de annál mélyebb lelki tartalommal megáldott filmről írnék egy kis magánvéleményt. Ha valaki nem látta és nem ragaszkodik feltétlen a pörgős csatajelenetekkel megtűzdelt látványfilmekhez, azoknak tudom ajánlani a Sziget című orosz műalkotást.
Dióhéjban: a hetvenes évek táján egy orosz szerzetes közösség életébe nyerünk bepillantást, ott él Anatolij testvér/atya, a mogorva, antiszociális fűtő, akinek élete egyszerű, mint a faék: hordja a szenet a kazánba, fűt és különböző „tréfákkal”, kifogásolható húzásokkal a szerzetes testvérek agyára megy. Ez még egy dolog lenne, de Anatolij atyáról világi körökben elterjed, hogy egy szentéletű sztarec, és laikusok százai látogatnak el hozzá rendszeresen, aminek pont Anatolij örül a legkevésbé. Persze megtalálja a módját annak, hogy pattintsa le azokat, akiknek nincs valójában szükségük a segítségére: órákon át váratja őket, miközben titokban tartja, hogy a koszos, ápolatlan, bunkó, szenet talicskával hordó, mocskos reverendás szerzetes a híres Anatolij sztarec, saját magát önmaga szolgájának adja ki. De akiknek tényleg szükségük van rá, azoknak valamilyen úton-módon segít és még csodákat is művel Krisztus nevében.
Mint említettem, Anatolij atya a háta közepére sem kívánja ezeket a laikusokat, ő szíve szerint a következő módon élné a szerzetesi életet: reggelente szenet gyűjt, talicskán a kazánba viszi, ott belapátolja (a Jeges-tenger partján van a kolostor, mindig veszett hideg van!), időnként kievez egy szigetre imádkozni és csak akkor vesz részt a kolostor templomi szertartásain, amikor úgymond „kötelező” neki. Folyamatosan a Jézus-imát mondja és a múltban elkövetett vétkeiért vezekel. Különc, bogaras (és helyenként tapló) stílusától több testvérnek felforr tőle az agyvize, leginkább Jób atya, a kolostor egyik felszentelt szerzetes papja nem kedveli őt (míg fura módon az igumen atya nagyon szereti). Pedig Anatolij nem válogat, szinte mindenkit megbotránkoztat valahogy.
A film orosz filmdráma-stílusa jellegzetes, a történet lassan halad és nincs benne extrém akció. De mint lelki alkotás, nagyon ott van! Megoszlik róla a közvélemény. Sokan ebben a filmben a ortodoxia lényegét látják, mások a megcsúfolását. Személy szerint azt mondom, a mű fantasztikus! Kedvenc szereplőmnek Anatolijt nevezném meg, mivel a film róla szól, így az ő karakterébe nyerünk leginkább bepillantást.
Spoiler veszély!
Anatolij karaktere azért is érdekes, mert bár űz többször is kifogásolható „tréfákat” a testvérekkel, de ezzel legtöbbször mindig az aktuális személyek bűneire mutat rá. Olyan szentje ő a kolostornak, aki saját vétkeivel maximálisan tisztában van és a maga különös módján figyelmeztet másokat a saját gyarlóságaikra. Ő nem a jézusi példabeszéd „mekkora gerenda!” szájkaratés álszentje! Ő tényleg kiveti a gerendák a saját szeméből és segít ugyan ebben másoknak is. Mindezt úgy, hogy mint a film vége felé kiderül, ő maga valójában sosem volt szerzetessé nyírva. Szerzetesként élt, talán még több önmegtartóztatásban és bűnbánatban, mint a többiek. De arra nem érezte magát méltónak, hogy valódi szerzetes legyen. Többek közt ez utóbbiért is nem fenyíti meg az igumen, hiába érkeznek rá sorozatban a panaszok: Anatolij valójában nem tartozik engedelmességgel, mert formailag nem szerzetes.
Spoiler veszély vége!
Mindenkinek ajánlani tudom a Szigetet! Lelki témájú film, tehát aki annyira nem vevő rá, az nem fog tőle dupla hátra szaltót vetni. De legalább egyszer ajánlom a Kedves Olvasók figyelmébe, ha még nem látták.
