Kb. 3-4 hete lakásfelújítás során sógornőmmel találtunk egy teljesen hétköznapi, apró egeret. Legalábbis teljesen hétköznapinak tűnő, apró egeret. Ugyanis volt vele egy apró gond, ami nem illett az összképbe. A ház udvarában nyílt terepen ücsörgött, nem keresett menedéket, nem mozdult sehova. Elsőre azt hittem, hogy csupán tetem, de talpon volt és jól láthatóan lélegzett. Furcsáltuk a dolgot, de eredetileg a lakás miatt jöttünk, tehát intéztük a dolgunkat.

Sima másfél órás munka közben időnként ki-kilestem az ablakon, hogy ott van-e még az egér? Ott volt, összvissz annyi változott, hogy jobbra, vagy balra fordult közben, de továbbra sem ment sehova. Ekkor néztem, hogy ezzel a jószággal valami nagyon nem stimmel, ha a munkánk végeztével is ott marad, hazaviszem. Ha túléli a hazavitelt is, egy baromi nagy terráriumban kap enni, inni és hátralévő életét veszélytelenül, nyugodtan élheti le. Így is tettem, amikor egy műanyag (lyukacsos tetejű) tálban összeszedtem az egeret, végre aktivizálta magát (szabadulni próbált, ezt megnyugtató jelnek vettem).

Hazahoztam, szereztem neki kaját, megkapta a korábbi* túlélők mókuskerekét is. Békés természete miatt nevet kapott, ő lett Hippi. Egy hihetetlen apró egérről beszélünk, faján belül is kis növésű, nőstény példány volt. Ha be akarta indítani a kereket amiben futkosott, izomból kellett nekifutnia és ha a nagy szaladgálásban elfáradt és hirtelen görcsösen kapaszkodva leblokkolt, egyszer simán körbefordult a kerékkel. :) Éjszaka volt igazán aktív, ez faji jellegzetesség. Gyakran aludtam el a kerekének monoton nyikorgására.

Tegnap este elpusztult. Ez az élet rendje, nem tudjuk mennyi idős volt amikor rá találtam. Sejtettem, hogy kiszámíthatatlan a maximális élettartama, eleve nem volt jó bőrben amikor összeszedtem és befogadtam. Mégis egy kicsit rosszul esik a hirtelen távozása. Pont most kapott volna először sárgarépát, de ezt már nem kóstolta meg.

Félreértés ne essék, Hippi egy egér volt. Nem kötődtem hozzá annyira, mintha legalábbis kutya lenne. De az életem egy meghatározó (és rizikós) pillanatában vettem az oltalmam alá és amennyire dolgoztam azon, hogy rendbe jöjjön, legalább annyit tett ő is értem; pusztán azzal, hogy volt egy kis állat, amiért felelősséggel tartoztam, tehát ha rövid távon is, de célt és feladatokat adott nekem. Úgy vélem most átgondolva az elmúlt pár hetet, megtettem ami tőlem tellett, hogy jól érezze magát nálam. A jelek arra utalnak, hogy tényleg boldog öregkora volt itt és ez jó. :) Sok egeret tartottam már gyerekkorom óta, de ő volt az első igazi ízig-vérig Egér, nem laboratóriumi az életösztönt csak szórványosan ismerő műtenyészet eredménye. Hippi (mint minden zsákmányállat) nagyon óvatos volt, meglepő gyorsasággal rejtőzött el, ha úgy vélte, valami nagy halad felé. Óvatos, kissé paranoid, de életrevaló egér volt és bizony hálás vagyok neki. Sokat segített nekem és nagy szükségem volt rá. Nem tudom, hogy nem volt-e korai a távozása, de az tuti, hogy az ittléte mindkettőnknek áldás volt.

A jelmondat minden esetre tovább él: Fuss Hippi! :) (És Hippi futott...)

Jelmagyarázat:

*korábbi túlélők: eredetileg abban a terráriumban egy vörös gabonasikló lakott. Öregkorára neki is csökkent az étvágya, hogy volt egér, melyet nem evett meg. Ha azok az egerek egy-két napig nem evődtek meg a sikló által, külön terráriumba kerültek, úgymond kegyelmet kaptak. Két egeret neveltem így fel. Hippi a kígyó volt terráriumát kapta, egy óriási életteret, ahol már nem kellett tartania semmilyen ragadozótól.