Az emberi faj földtörténeti szempontból rövid evolúciója alatt rendkívüli hatást gyakorolt bolygónk éghajlatára, a benne található anyagokra, saját környezetére, de még az űrre is. Ahol egy millió éve még lapos homlokú, primitív eszközt használó élőlények kis hordákban járták a tájat táplálék után kutatva, és sokkal inkább voltak szerves részei az élővilágnak, mint manapság az „urai”, most sosem látott mértékben sokasodva, olyan technológiai szintre fejlesztették eszközeiket, hogy képesek lettek elutazni a Holdra. És ez nem egyszer történt meg, hanem legalább hatszor-nyolcszor. A bolygón gigászi kiterjedésű városok terpeszkednek, melyek egyre jobban kitolják határaikat, hogy helyet adjanak a gyarapodó népességnek. Egész folyók és folyamok lettek szabályozva, hogy minimalizálják az esetleges árvizek okozta károkat. Hihetetlenül fejlett technológia válik egyre könnyebben és olcsóbban előállítható tömegcikké, mint például az okostelefonok. Tehát az emberiség technológiai fejlődése folyamatosan, szinte évről évre csúcsokat dönt, ami néhány évszázada még sokkal lassabb ütemben zajlott. Persze vannak földrészek, melyek ezen a téren jóval elmaradottabbak. Ha csak abba belegondolunk, hogy elég a lakásunkban megnyitni a csapot, és tiszta víz folyik belőle, mellyel mosogathatunk, tisztálkodhatunk, főzhetünk, akár ihatunk is… ezzel már jobban élünk, mint az egész emberiség fele! A világunk a szélsőségek bolygójává lett, ahol egyes népek nagyon jó módban élnek, más világokban a mai napig nem tudják, mi az elektromos áram, és az éhhalál mindennapos jelenség. Az írott történelem során számtalan nép jelent meg, hódított, tündökölt, kiteljesedett, majd hanyatlani kezdett, végül elbukott, majd romjaira új nép, új civilizáció kezdett építkezni. Koronként más és más lett az igazi érték: az ókorban a rabszolga volt a jólét bizonyítéka, a középkorban a földbirtok számított, az újkorban a profit. A mai modern világban a pénz mellett az információ és a technológia adja a hatalom kulcsát. De el fog jönni a nap, amikor ez az általunk ismert világrend is elvirágzik, és új érték szabja meg az emberiség útját. A jövő mindig homályos dolog, sorsunk nincs kőbe vésve (ugyanis ilyen kötött jelenség, mint „sors” nem létezik). Évezredek óta jósolgatja az emberiség, hogy hamarosan eljön a világvége, melynek jelei a következők: a „mai” fiatalság szemtelensége, hasznavehetetlensége, a dekadencia, a korrupció megerősödése. Az első „mai fiatalságot” savazó kijelentések az ókori Egyiptom korai idejére tehetők, amikor még az ember korban közelebb állt a Szibéria északi részén még elvétve kóborló mamut csordákhoz, mint hozzánk, a XXI. század embereihez. Ennek tükrében nehéz komolyan venni a buszon, villamoson magukban morgó papákat/mamákat a „mai fiatalok pimaszságáról”, mert ez régebbi sláger, mint a latin betűk. De tény, hogy az emberiség változik. Változik a testfelépítésünk (egyre magasabbak vagyunk), változik az átlag életkorunk (egyre tovább élünk), változik a nyelvünk és kultúránk (az internet által globális szinten megkezdődött egyfajta egységességi folyamat). Vannak, akik szerint a népek egyformasága fogja visszafogni a fejlődést, és nem kizárt, hogy fajunk viselkedésbeli változatlansága lesz az oka majdani végzetünknek. Ezzel az elmélettel nem értek egyet. De vitathatatlan, hogy még nem értünk az utunk végére.
Ezt azért fontos figyelembe vennünk, mert számtalan csodába illő alkotásunk mellett, lássuk be, elég sok rossz hatást is kiváltottunk a Földön. Környezeti károk, globális éghajlatváltozás, a javak egyenlőtlen elosztása és az ebből fakadó éhezések, némely országok és népek elmaradottsága, ezernyi, vagy milliónyi állatfaj kihalása az elmúlt évszázadok alatt… tehát vannak bajok, melyek együtt jöttek a sikerekkel. Ezeket a bajokat komolyabban kell vennünk, mint most tesszük, mert ha nem vigyázunk, élhetetlenné tesszük a saját bolygónkat. És ez lehet, hogy konkrétan minket még nem érint. De az unokáinkat már lehet, hogy nehéz életre kárhoztatja. Nem beszélve a későbbi leszármazottainkról. Félreértés ne essék, nem a Földet kell féltenünk! A Föld egy bolygó, egy égitest, melyet, ha négyet-kilométerenként megdobunk egy hidrogénbombával, akkor sem tudnánk elpusztítani. Ez a bolygó sokkal nagyobb csapásokat is elviselt már, mint a mi nukleáris csúzlijaink. Az emberi faj jutna a kihalás visszafordíthatatlan állapotába, sok egyéb élőlénnyel együtt. De még így sem lennénk képesek sterilizálni a bolygót, végleg kipusztítani az életet. Az élet nagyon szívós dolog, olyan korszakokban is fennmaradt, melyekben, ha mi lettünk volna jelen a csúcstechnológiánkkal, akkor sem élhettük volna túl. Tehát nem a kollektív életet magát kell minden áron védelmeznünk, és nem a bolygónkat kell védett zónába pakolnunk. A Föld nincs veszélyben tőlünk. Mi, emberek vagyunk veszélyben, saját magunktól.
Ha sikerülne megoldanunk, hogy fajunk fennmaradjon még egy jó ideig, érdekes lenne belegondolni, hogy nézne ki az ember, kb. két millió év múlva. Milyen lenne az anatómiánk? Hogy fejlődne az agyunk, ezzel együtt milyen szinten fejlődne az eszközkészítés és kommunikációs képességünk? Milyen lenne két millió évnyi írásos emlék a fajunkról? Miről szólna ez a felfoghatatlanul hosszú krónika? Dicsőséges lenne? Vagy drámai, esetleg komor? Mindezek együtt? Az elmúlt 6-8 millió év törzsfejlődése is hihetetlen változások sorozatát hozta, úgy formálta az embert, mint fazekas a mesterművét. Plusz két millió év gondos fejlesztése milyen lehetőségeket adna nekünk? Ezekre a választ csak az Isten tudja. És csak Ő tudja, hogy van-e még annyi időnk az idők végezetéig, vagy hamarabb köszönt be a földi pályafutásunk végső szakasza, amikor átszakítjuk a célszalagot… vagy elsőként, vagy utolsó sorban.
