Az ember a fent tárgyaltak alapján jelentősen eltér az állatvilág képviselőitől. Igaz, ugyan azt a levegőt szívjuk, ugyan úgy van anyagcserénk, öregszünk, szaporodunk, a földi életünk véget ér… ezeket egy mezei nyúl is elmondhatja magáról. De van egy dolog, ami mégis mássá tesz minket, ami csak minket, embereket foglalkoztat, ami a legalapvetőbb kérdőszavaink közül is a dobogós helyen van, legalábbis szerintem.
Az állatvilágban is vannak alapkérdések: mi, hol, mikor, honnan, hova? Ezek a kérdések egy fejlett gerincesben biztos felmerülnek, mert nem mindegy, mi van előtte, amit saját szemével nem lát, de a szagát érzi. Hol van pontosan? Mikor támadja meg? Honnan tör elő? Hova menekül a préda? Tehát az állatoknak is vannak kérdéseik, de csak az emberre jellemző az a kérdés, ami már kisgyerekkorban kialakulva újra és újra felvetődik, egész életünkön át: a miért?
(Visszatért régi vendégünk, Miértbagoly! Juhúúú!)
Egyedül az ember foglalkozik a miért kérdésével. Ez intelligenciánkból és kíváncsiságunkból fakad, mert meg akarjuk érteni a körülöttünk lévő jelenségek pontos okát és működését. Az állatok nem filozofálnak azon, miért villámlik a vihar, az embert viszont ez az őskortól foglalkoztatta. Elmondhatjuk tehát, hogy az emberiség legjellemzőbb kérdőszava a „miért”.
Ez a kérdés amilyen egyszerű szó, annyira sokárnyalatú, és ezerfelé ágazó válaszok, sejtések garmadáját vetíti elő, plusz „miértekkel” megtűzdelve. Látszólag sosincs vége a folyamatnak, mert mindig talál valamit a gondolkodó ember, amit nem ért, de tudni akarja, mi a titka a jelenség, művelet, szerkezet, viselkedés okának. Ez a kérdés nem csak a jelent érinti, hanem a múltat és a jövőt is. Tehát emiatt a kérdőszó miatt az ember már azzal is foglalkozni kezd, ami már elmúlt, és ami még nem történt meg. Az állatok a jelenben élnek. A tegnap már nem tartogat nekik veszélyt, tehát nincs okuk foglalkozni vele. A jövő elvileg rendelkezhet jelentőséggel a számukra, elég csak a mókusok őszi táplálékgyűjtögető viselkedésére gondolnunk, amivel felkészülnek a télre. De ez a cselekedet inkább ösztönös, mint célzott jövőbe tekintés. Azt a kevés állatot, mely cselekszik a jövőjéért, eltekintve attól, hogy ezt ösztön diktálja, vagy sem, a miért, mint szimplán elméleti, elvont kérdés nem foglalkoztatja. Az elvont gondolkodás, az ember sajátossága. Nem csak a szembefordítható hüvelykujj (ez a főemlősöknek is megvan, habár ők a kezükkel csak markolni tudnak, tehát ujjaikat egymástól függetlenül nem képesek mozgatni) és a testünkhöz képest terjedelmes agytérfogat tesz minket emberekké, mely a világban él, és kapcsolatban van az állat- és növényvilággal. Nekünk megvan az a plusz is, hogy elmélkedünk. Nem csak azzal törődünk, hogy mivel táplálkozzunk, hogy kerüljük el a veszélyt, hova menjünk, hanem, hogy mindezt miért csináljuk? Az ember az egyetlen olyan élőlény a földön, mely olyan dolgokra is gondol, ami nincs feltétlen összefüggésben az életben maradásával. Többek között ön-megvalósít, lásd: művészet története. Ebbe beleértendő a barlangrajzok, faragványok, a zene, a tánc, az ének, rengeteg dolog. A „miért” szerepe, biztos vagyok benne, hogy már az ősembernél is fontos szerepet játszott. Ez indította el a vallásosság alapjait. Mivel az ősember sem technikai eszközzel, sem a korábbi alapvető természeti törvények ismeretével nem rendelkezett, így érthető volt, hogy a természeti jelenségeket, és mindazokat, amiket nem tudott saját kútfőből megmagyarázni, a spiritualizmushoz kötötte. Ez egy bizonyos fokig elég volt a „miértre”. Amikor meg kevésnek bizonyult, akkor tette meg a tudomány az első bátortalan lépéseit.
Manapság a „miért” a tudomány tipikus kérdésének minősül. Pedig a spiritualizmusnak is épp úgy része maradt. Mára a miértre csak a tudomány akar választ adni, azt gondolva, hogy a hit a maga korai idejében még úgy-ahogy rendben volt, de most már olyan sokat tudunk a világról és működéséről, hogy az univerzum nagy sok-ismeretlenes egyenletébe nem kell belevennünk Istent. Éppen ezért igyekeznek teljesen kizárni, még a létét is tagadni mondván: „a vallás a lélek ópiuma”, a „tudatlanság archaikus emlékműve”, stb. Pedig akárhogy erőlködik, a nyers, materialista tudományosság nem tudja megcáfolni Istent.
Összefoglalva: az ember nem csupán földtörténeti szempontból pillanatnyira rövid evolúciójával, és az eközben elért képességekkel tört utat magának az élővilágban. Nem csak az emelt ki minket az „állati sorból”, hogy elvontan is tudunk gondolkodni, és nem csak az, hogy alapkérdéseink egyike a „miért” lett. Ezek is önmagukban és külön-külön lényeges dolgok, de még mindig nem adják meg az emberiség egészét. Mert a teljesség (lehet ejnye-bejnyézni miatta) az ember test- és lélek egysége. Az ember ezen különlegessége a következő Ecce Homo! rész tárgya lesz.
