Egy nagyon elrugaszkodott gondolatmenet következik, melyet másfél-két hete agyaltam ki. Nagyrészt példázat lesz, tehát lehet kapaszkodni. :)

Az ember lelke ugyebár megfoghatatlan és elképzelhetetlen, mivel ugye nincs fizikai valója. Hogy könnyebben meg tudjuk érteni, mégis mi is van, vagy lehet vele, képzeljünk el egy tavat. Egy szép, tiszta vizű tavat, annak minden szép és jó hozzávalójával.

(Nosza egy tó. Most képzeljük el, hogy ez a lelkünk.)

Ez a tó szép és jó úgy, ahogy van. Ahogy Isten összehozta. Viszont nem megkövült, folyton változik. Hullámzás a szeleknek köszönhetően, a felszíne mindig mozgásban van. Így van ez az ember lelkével is. Minden egyes percben van valamilyen fajta érzelmünk, amelyek épp úgy, mint a tó hullámzása folyton változóban van, hömpölyög. Ez egyáltalán nem gond, természetes dolog. Hol enyhén, hol nagyon drasztikusan (ahogy a tó felszíne is viharossá válhat).

Viszont megesik az is, hogy a természetes rendet megzavarja egy rendkívüli, kívülálló esemény. Az ember lelkén ilyen durva hatással megrázó traumák szoktak hatni, amit a lelki tó példájában úgy képzelhetnénk el, mint egy vízbe csapódó repülőt.

Hatalmas csattanás, hullámverés, tehát beütött a baj. Ez ráadásul idegen dolog, nem tartozik a tóhoz, semmi köze hozzá. Ahogy a megrázó lelki élmények is ilyenek. A becsapódás felkavarja az iszapot, látótávolság kereken zéró méter. Mit lehet tenni? Több lehetőség is van.

Ott, akkor és azonnal, ahogy a felkavart iszap mindent eltakar, nem tudjuk hol van pontosan a roncs. Így nem tudunk semmit sem kezdeni vele. Amikor épp átélünk egy megrázó élményt, a lelkünk feldúlt, nem tudunk tisztán gondolkodni, elvakít a kín. Tehát abban a pillanatban tehetetlenek vagyunk. Akármilyen nehéz, várni kell! Az iszap is leülepszik, ha hagyunk neki időt (különben a saját kalimpálásunk kavargatná tovább újra és újra). De az életünkben mi az, ami a lelki tó példájában az iszap leülepedése, vagy azt gyorsító segítség? Az imádság! Amint ez megtörtént, már kitisztul a víz és látjuk a roncsot, vagy lelki értelemben, ha egy kicsit fel tudtuk dolgozni a történteket, jobb esetben imádsággal is kérjük Isten segítségét, akkor már jobban meg tudjuk fontolni, mi lehet rá a megoldás... na de milyen megoldás? Lássuk a legrosszabbakat:

- nem veszünk tudomást a lelki tavunk repülőroncsáról. A vízfelszín elsimult, látszólag minden helyre állt, tehát nincs mit tenni... ez kérem szépen Eget Rengető Baromság! Attól, hogy akaratosan nem vesszük észre a roncsot a víz alatt, még ott van! Rozsdásodik, üzemanyag és mindenféle egyéb lé és izé szabadul fel belőle, mérgezi a vizet. Ahogy a lelki sérülés is elmérgesedik, ha nem akarjuk észrevenni. Attól még ott van.

- nem tudjuk nem észrevenni, de továbbra sem akarunk foglalkozni vele, tehát betemetjük iszappal! Akkor már nem látszik, tehát minden OK. Újabb súlyos mellélövés. Lásd előző verziónál, még mindig ott van, még mindig mérgező és ráadásul egy nagyobb áramlat elegánsan lesöpri a roncsról ezt az iszapot, tehát újra és újra előkerül. Akárcsak a lelki sebnél, ha el akarjuk ásni, egy másmilyen, legkisebb negatív élmény is újra előhozhatja a nagy fájdalmat. Ez sem megoldás, így sem szabadulunk meg tőle.

- Kihúzzuk a roncsot a vízből. Nos, melyikőtök próbált kirángatni egy Airbus-t a Balatonból? :) Egymagunkban tuti nem fog menni, itt ismét szerepet kap az imádság. Mint tudjuk, ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges. Ez a harmadik lehetőség az egyetlen, ami segíthet és ami tényleg szükséges. Így a lelkünk megtisztul ezektől a kínoktól és ismét olyanná válhat végre, amilyennek Isten szánta. Egyébként is, a lelki traumák is halmozódhatnak, ha nem akarjuk megoldani a bajokat, csak söpörjük a szőnyeg alá. Egy roncsot "nem veszünk észre", értem... de mi van akkor, ha még egy repülő érkezik? Aztán még egy? Nem lehet örökké akaratosan vaknak lenni! Nem is tesz jót (lásd fentebb, csak hatványozva).

Összefoglalva: lelkünk alapból szépnek és jónak való. Minden csapás, fájdalom, trauma, stb. súlyosan károsíthatja. A "csapás" pillanatában is, később még inkább, ha a bajaink tartósan fertőzik azt. Isten segíthet nekünk abban, hogy megtisztuljon a lelkünk, hogy megszabaduljunk kínjainktól, ha akarjuk. Hát akarjuk! :) Mert csak így érdemes.