A változatosság kedvéért (mert sosem bírok magammal) elzizzentem kedvenc filozofálgatós zarándokhelyemre és ott (ki hitte volna?) egy igen nyakatekert gondolatfüzér fogant meg bennem... egy hazai, ősrégi metál számot hallgatva! :D
Most az alapanyag a Pokolgép együttes Éjszakai bevetés albumának Most már elég című száma volt. A dal maga ezen a linken érhető el, amit kiemelnék, a refrénje:
"Irgalmat ne kérj, áldást ne várj
Emeld fel a hangod, vagy elsodor az ár"
Kedves Olvasók és (Krisztusban kedves) Testvérek! Azt a megveszekedett, sikoltozásokba öltöztetett helótáját, milyen atomszar szörnyen rossz lehet áldás nélkül élni! :S
Főleg a görögkatolikusok, ortodoxok, tehát keleti keresztényeknél általános és hétköznapi szokás a paptól áldást kérni (észrevételeim szerint). Az áldás jó dolog. :) Nagy segítség úgy végezni mindennapi dolgainkat, hogy magunkon érezhetjük Isten kegyelmét és áldását. Viszont a világi embernél ez bizony nem megszokott. Mivel a világi ember vagy egyáltalán nem ismeri Istent, vagy rosszabb esetben baromságokat hallott Róla, (legrosszabb esetben egyenesen szemben áll Vele) ezért nem is tudja elképzelni azt, hogy Isten őt megáldaná. A világi ember egyedül érzi magát a világban, hiába vannak barátai. A saját nehézségeit nem tudja senki átvenni tőle (nem is akarja), magának kell megvívnia mindennapi harcait. A világi ember minden napja harc*. Méghozzá szélmalomharc, amit gyakran úgy érez, hogy nem nyerhet meg. Bár benne van az, hogy igyekezzen kitartani, ezt mindenféle hátszél nélkül kell megtennie, segítségre nem számíthat és emiatt nem is kér, nem is vár segítséget. Ez a refrén szerintem erre világít rá. A kilátástalan, de mégis kötelező harc mindennel és mindenkivel szemben.
Elég szomorúan hangzik ez. Nem csoda, mert az is. És itt lép érvénybe, hogy mégis mi előnyei vannak az áldásnak? Egyáltalán mi a szösz az? Hadonászás? Hókuszpókusz? Okkult praktika? Varázslás? Ezt legfeljebb a szektások feltételezik.
Az áldást az Úr adja. A pap (akárcsak a szentségek kiszolgáltatásánál), csak közvetíti a kegyelmet, tehát minden félreértés elkerülése végett az Isten áld meg, nem a pap. Azért a paphoz forduljunk elsősorban áldásért, mert mégiscsak ő Krisztus ikonja. :)
Másik gyakori tévedés a világi emberek részéről, hogy az áldást úgy kezelik, mintha valami tutibrutál varázslat lenne, tehát ha megáldott a pap, akkor onnantól VIP tagságod van az Isten partiján és semmi, de ABSZOLÚT SEMMI nehézség, vagy probléma nem jöhet az életedben, amíg a "magic" kitart. Ez is agysorvasztó tévedés! Testvér! Attól, hogy áldást kaptál, még nem szűnik meg a világ úgy működni körülötted, ahogy szokott! Attól még jönni fog a számla, attól még hülye lesz a főnököd, tehát az áldás nem abban segít, hogy mint valami megfoghatatlan kabala, megóv minden földi, anyagi, megélhetési bajtól. Ha áldásban részesültél, annyi lesz a jó dolog, hogy minden gonddal "könnyebben" tudsz szembenézni. Az áldás segít az üdvösség felé vezető úton. :) A keleti kereszténységben, az áldás "a Szentlélek kegyelmében részesítés külső jele". No, most aztán nagyon megmondtam! :D
Tehát áldást kérni és kapni jó dolog (ahogy ezt már fentebb írtam). Tehát ha tehetjük, kérjünk áldást az egyházközségünk atyáitól, vagy bármely paptól! Ugyanis ártani nem árt (sőt!). :) Gondoljunk azokra is, akik áldás nélkül élnek**. És imádkozzunk értük is. Elvégre piszok rossz lehet, ha az ember magára maradottnak érzi magát...
Lábjegyzet - mert régen volt már ez is:
*állandó harc: Ne higgyük azért, hogy a keresztény ember élete Hawaii, DJ, napszemüveg és Tibi csoki! Nekünk se könnyűek a mindennapok, de az Úr áldása sokat segít azok elviselésében. :)
**áldás nélkül élnek: csövesek, utcagyerekek, balhés cigányok, árvák, magukra hagyott öregek, börtönben élő rabok, drogosok, stb. Hosszú a lista. Ők is Istenhez tartoznak, akárcsak mi, ne feledkezzünk el a "világ nyomorultjairól" sem!
