Először is rövid helyzetjelentés, avagy Hogy Vagy Malkáv? (HVM)
Tegnap napközben:
Éjszaka közepén:
Ma este:
Most hogy ezzel is megvagyunk*, egy kis elmélkedés következik. A mai témánk: mit jelent kereszténynek lenni? Milyen keresztény sztereotípiák, típusok vannak? Milyen a keresztény élet? Hát, ezzel is jól belecsaptam a lecsóba... :) De kicsit zanzásítva essünk neki a kérdések sorrendje szerint.
Mit jelent kereszténynek lenni?
Az ember felismeri Jézusban az Isten Fiát és elhatározza (egész életére), hogy Őt követi és az Ő tanításai szerint éli teljes életét. Nagyon jól választ ad erre a kérdésre az apostoli hitvallás:
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak teremtőjében.
És az egy Úrban, Krisztus Jézusban, Isten egyszülött Fiában, ki az Atyától öröktől fogva született.
Világosság a világosságtól, igaz Isten igaz Istentől, aki született, és nem teremtetett, ki az Atyával egyvalóságú, ki által a mindenek lettek.
Aki miérettünk emberekért és a mi üdvösségünkért Mennyből alászállott, és megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától és emberré lett,
És megfeszíttetett miérettünk Poncilus Pilátus alatt, és szenvedett és eltemettetett és föltámadott harmadnapon az írások szerint.
És fölment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján, és ismét eljövend dicsőséggel, ítélni eleveneket és holtakat, és az Ő országának nem lesz vége.
És a Szentlélekben, Urunkban és Elevenítőnkben, ki az Atyától (és Fiútól) származik, ki az Atyával és Fiúval együtt imádtatik és dicsőíttetik, ki szólott a próféták által.
Hiszek egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallok egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását és a jövendő örök életet. Ámen!
A hitvallás elemzése egy másik blogbejegyzés része lesz. :)
Milyen keresztény sztereotípiák, típusok vannak?
No, itt fognak feldühödött tömegek meglincselni (vagy jót röhögni). Ugyanis a leggyakrabban látott keresztény-fajták a következők:
- a nyájas-nyálas örökmosoly loser: ismertetőjele, hogy külsőre egyből beazonosítható, mert szelíd, de balga természetét nagyon jól tükrözi a megjelenése, viselkedése, gondolatmenete, tehát egész valója azt mutatja, ami. A loser nyálkeresztény ugyanis azon van, hogy egyszerre legyen elegáns, fiatalos, szerény-de-mégis-igényes, viszont véletlenül se keltsen bűnös vágyat senkiben, főleg az ellenkező nem tagjaiban. Tehát dióhéjban összefoglalva: Képzelj el Kedves Olvasó egy tipikus szerencsétlenséget, akit mindenki ösztönösen cseszegetne. Pontosan úgy néz ki. Ehhez tartozik a "lúúúzer vagyok, üssetek!" viselkedés, végtelen békességgel, gamma sugárzású szeretethullámokkal. Számára nem létezik csúnya, trágár szó és ha hall egyet, nem tudja értelmezni. Ő az, akit ha képen törölsz, tényleg (szívből) megbocsát és még a másik arcfelét is odatartja. (és csak azért nem bátnja ennél jobban senki, mert tényleg megbocsát!) Imádságos élete egyszerű, de legalább őszinte és tiszta.
- Pszichopata vallási fanatikus: túl sokat nem kell beszélnem róla, mert egy korábbi bejegyzésemben már elemeztem. Tehát összefoglalva: tök mindegy hogy öltözködik, a szeméből izzó veszedelmes lángok lebuktatják. Vigyázz, mit mondasz a jelenlétében, mert képes meggyóntatni laikusként is. És az bizony fájni fog. Imádságos élete spártai szigorral zajlik, semmit sem hagy ki, olyan precízen imádkozik, mint egy számítógép. De nem megszokásból teszi, ez fontos!
- Magam módján zsebkeresztény: veszélyes állapot. Azért, mert benne virít a tudatlansággal kevert gőg (ugyanis a zsebkeresztény úgy véli (még ha magának nem is ismeri be), hogy ő jobban tudja a dolgokat, mint a 2000 éve létező Egyház és annak legfelsőbb vezetője, Jézus Krisztus.) Imádságos élete vagy egyáltalán nincs (minden más fontosabb), vagy elég halovány (ha éppen eszébe jut, ami elég ritka általában). Ez az a csoport, ami papírforma szerint kereszténynek tartja magát, de egyre inkább távolodik Jézustól. Beleugorhat az ezoterikába, sajátosan értelmezi a Szentírást, liberálisan kezeli a jó és rossz fogalmát, az erényeket, bűnöket. És mindezt (ismétlem) a saját vallásának értékelhető ismerete nélkül!
- Jézus haver hippikriszmen: agyromboló. Önmagában elég ritka, leggyakrabban a nyájas-nyálas örökmosoly loser, vagy a magam módján zsebkeresztény valamelyik módosulata. Ő az, aki az Urat úgy kezeli, mint a legjobb ivócimboráját, vagy koleszos lakótársát. Ez az állapot viszont ideiglenes, hiszen ez a "Jézus a haverom, együtt szoktunk partizni" felfogás előbb utóbb elkopik. Két irány lehetséges. Egy - összeszedett, valódi (élő) hit. Kettő - meghasonlás, a hitélet és a hit halála. Más variáns nincs, hogy meddig tart ez a hálátlan állapot, személyenként változó.
- egyáltalán nem szélsőséges, aktív hitéletű kereszténységre törekvő ember: ők azok, akik azt a kereszténységet jelképezik, amit mindenki mindenféle negatív (vagy túl pozitív) kritika és mérce szerint elképzel. Tehát az "átlag" keresztény. Ismeri a hitének tanait, külseje bármilyen lehet, hitélete megvan, de emberi és megközelíthető, ránézésre átlagos embernek mondható. Mindezek mellett mégis kitűnik a környezetéből. Azért, mert... mert... mert keresztény.
Idáig is eljutottunk. Ha az előző két kérdés nem volt nehéz, ez az lesz, mert szintén magyarázatra szorul. Milyen a keresztény élet?
Kedves testvérek, nehéz. Kereszténynek lenni egyáltalán nem könnyű. Aki Krisztust akarja követni, (ahogy a Mester mondta) "tagadja meg önmagát". Ki képes erre? Senki, mert önmagunkat megtagadni olyan dolog, ami gyökeresen ellent mond az emberi természetnek. De ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges. A keresztény ember ugyanis mégis megtagadja önmagát, felveszi keresztjét és követi Jézust az örök életre. Isten ad neki erőt hozzá, amire önmagában képtelen volna. És a keresztény ember mindezt megteszi Isten segítségével, ez a végcél. De eddig eljutni nem könnyű buli. Mert pont a saját (rosszra hajló) természetünk és a korábbi bejegyzésben kielemzett sátán ez ellen a cél ellen van. Arról nem is beszélve, hogy a keresztény ember nem illik bele a világba és a világ ezt nem viseli jól. A keresztény ember jobb esetben egzotikus állat, rosszabb esetben röhej és gúny tárgya (mégis ki szeretné, hogy rajta röhögjenek és szivassák, kötözködjenek vele?), legrosszabb esetben ellenség. Magával Jézussal sem volt ez másképp és "a szolga nem nagyobb uránál".
Azt a hét meg a nyolcát Malkáv, akkor mi értelme ennek az egésznek? Miért legyen valaki keresztény, ha csak szívás van belőle? Minek akkor hinni?
(Miértbagoly! Még mindig aranyos. :D)
Először is leszögezném, hogy nem könnyű kereszténynek lenni, de mindenképp megéri. Az igazságért. Az örök életért. A boldogságért. Mert tény, hogy a keresztény gyakran ki van téve lenézésnek, kötözködésnek, rosszabb esetben üldöztetésnek. Tény, hogy a keresztény ember folyamatosan harcol önmagával, bűneivel, de a keresztény ember boldog is mellé. Boldog, mert Isten vele van. A keresztény ember nem csak hiszi, de TUDJA is, hogy Isten létezik, szereti és segíti őt abban, hogy elérje a célt. És Isten sosem hagyja el az embert. Ezen a záráson érdemes elgondolkozni.
Ha az Úr velünk van, ki lehet ellenünk?
Lábjegyzet:
*Hogy vagy? Megvagyunk ezzel is - Mostanság (mivel nem vagyok jól a mindennapokban) kicsit túl sok rinyálós és személyeskedő bejegyzésem született. Ezt igyekszem visszafogni, hiszen anno nagyon elhatároztam, hogy nem fogok a blogon hisztizni. A mai nap is veszett nehéz és necces volt számomra, ezt adtam ki magamból a bejegyzés legelején lévő rövid bevezetővel.