Hűha, most egy kicsit filozofikus tartalom következik, nosza rajta! :) Mindenkinek (ha máshogy nem, gyerekkora után) van egy hőse. Egy olyan fényes páncélú, vagy hihetetlen csúcs szuper fegyverzetű elitkatonája, akit ha meglát képen, az jut eszébe, hogy "No, EZ MÁR DÖFI!" :)

Akár történelmi ez a nevezetes hős:

Akár fiktív:

ÉS MOST ÁLLJUNK MEG NÉHÁNY SZÓRA!

Hős? Ki/mi a hős? Van egy elég sarkított, de érdekes szemlélet, le is vezetem.

- Ha megölsz egy embert, gyilkos vagy.

- Ha megölsz három embert, sorozatgyilkos vagy.

- Ha megölsz negyven embert, tömeggyilkos vagy.

- Ha száz embert ölsz meg, katona vagy.

- Ha ezer embert ölsz meg, katonatiszt vagy.

- Ha százezer embert ölsz meg, akkor diktátor vagy.

- Ha ennél is többet, akkor hős vagy.

Biztos, hogy ezt jelenti a hős?

Tehát a hőst jobb nem aszerint definiálni, hogy mennyire jó harcos, vagy mennyi embert tud lerendezni. Akkor csapjunk föl valami szótárt... nekem most hirtelen a WikiSzótár jutott. :S

Szerintem ez a definíció írja le (félig meddig) legjobban a hőst:

"Bátor személy, aki kitartásával, eredményeivel másoknak is példát mutat, és akit tisztelnek, mert bátor vagy nemes cselekedeteket tett. "

Azért jó ez a mondat, mert eszerint nem kell könyékig véres kaszabológépnek lenni ahhoz, hogy az ember hős legyen. Ugyanis a hősnek nem kell feltétlen reflektorfényben fürödnie. Rengeteg hős van a világon (több milliárd), akik nevét, arcát, tetteit sosem ismerjük meg. Se a TV-ből, sem az újságból, de még csak a netről sem igazán. "Közönséges, szürke tucatemberek", akiknek semmi forradalmi nagy felfedezésük sincs, nem kapnak Nobel díjat. Egyszerűen, csendesen élnek le X évet, fizetik a számláikat, kaját vesznek a boltban, felnevelnek egy-sok gyereket és megesik, hogy az autójukban egész éjjel égve hagyják a fényszórót. Tehát nem tökéletesek. De nem is kell annak lenniük. :) És bár a köztudatban ismeretlenek, a maguk köreiben mégis tiszteltek.

Ezen a hős témán akkor merengtem el, amikor egy csavargásom alkalmával (elég levert voltam), figyelmes lettem egy ablakon át egy óvodás csoportra. Nem volt nagy durr, tipikus játszó kisgyerekek, játékok mindenütt és  az egyik széken egy kb. 60 évesnek látszó szerzetesnővér ült, körülötte legalább hét gyerekkel, akik úgy döngicséltek körülötte, hogy csak hinnye. :) Aki volt velem táborozni, tudja mennyire nehéz néha eleven gyerekek között. :) De ő (a nővér) olyan rendíthetetlen, végtelen türelemmel ült közöttük, tanított nekik közben valami tipikus tapsikolós játékot, mintha egész életét erre adta volna. Talán így volt. :) Minden esetre akkor elmúlt a bánatom és gondolkozni kezdtem.

Ismerek-e ilyen "névtelen" hősöket? De még mennyit! :O Több családot is (a sajátom is tele van velük), legalább egy cserkészcsapatot, több egyházközséget, gyakorlatilag tele vagyunk a hétköznapok hőseivel. (Konkrét példákat azért nem kezdek írni, mert ha elkezdeném, piszok hosszú lista lenne, továbbá többen zavartan pirulnának, mert önmagukat nem tartanák annak, akik.) És szükség is van rájuk! Mert csak általuk lesz szebb ez a planéta. :)