Tegnap este cimborákkal elmentem kikapcsolódni. Szükség is volt rá... és megérte! Egy koncertre mentünk, ami kis helyen volt, kevés emberrel egy eléggé elborult zenekarral, nevezetesen a Blues Company hozta a hangulatot. A fene sem gondolta volna, hogy ennyire tetszeni fog! :D Amik megleptek:
- olyat én még nem tapasztaltam, hogy valaki egyszerre szintetizátorozik, dobol és énekel. Három az egyben akció, közben tanulmányba illő pofákat vág. :D
- a dalszövegeik sokaknak nem tetszenének, mert eléggé rendhagyóak. De mindenképp pozitívum, hogy vidám hangulatú. Egyáltalán nem lehet komolyan venni, de hékás! Egy percig sem akarják, hogy komolyan vegyék, ők csak szórakoztatnak. :)
- kevés ember, de majdhogynem családi légkörben. Tapintható a jó viszony. Nincs távolságtartás az együttes és a közönség között, nincsenek kordonok, simán odamehet valaki, hogy kérje ezt, vagy azt a számot! Tény, hogy egy nagyon felfutott zenekarnál ez már nem megvalósítható...
Tehát ahhoz képest, hogy milyen kis zenekar és milyen omlás szövegeik vannak, nagyon szerethetőek. Akinek bejött a Kovbojok, annak valószínűleg a Blues Company is tetszeni fog. :)
Viszont ezen buli közben, ahogy végignéztem a körülöttem lévő kb. 20 hosszú hínárhaját rázó, kalimpáló farmeres, bakancsos rockeren és metál rajongón, egy érdekesség jutott eszembe. Néhány szót tehát a rockerekről:
-Tarzanhajú huligánok!
- Sátánisták!
- Bűnözők!
- Szadista pszichopaták!
- Büdös csövesek!
- Alkesz barmok!
És még sok más mélyen szántó gondolatot hallok általános embertársainktól, ha szóba kerülnek a rockerek. Persze, tagadhatatlan, hogy egy-egy szempont (vagy több, akár ezen sorrend szerint az összes (jóval ritkább esetben)) valóban illik egy-egy ilyen életmódú és külsőségű személyre, de azért járjunk két lábbal a földön: épp úgy nem igaz ez, ahogy nem minden tanár célja az, hogy megbuktassa a diákjait. A rockerek elsősorban azok a személyek, akiknek tetszik a rockzene, azt tartják számukra a legkifejezőbbnek, legjobbnak. Ez nem feltétlen hozza magával a külsőséget is. Három rockert is ismerek a közvetlen szűk környezetemben, akik nem isznak alkoholt és nem dohányoznak. Ketten közülük sosem tették ezeket, mégis rockerek voltak és azok a mai napig. És (szintén) ketten közülük keresztények. Tehát ennyit a sztereotípiákról.
Miért írom mindezeket? Mert olyan könnyű ítéletet mondani másokra csupán a külsejük alapján. A rockerekre (személyes tapasztalat!) ez különösen áll. Az emberiség általában elítéli a rockeznét, mert nem ismeri fel benne a komoly tanulságokat, a tartalmas mondanivalókat, a valós veszélyekre figyelmeztetést. Ahogy a rockereket is elítélik, pedig ők is épp úgy emberek, mint bárki más. Épp úgy fáznak a hidegben, mint bárki. És épp úgy szarul esik nekik, ha gyűlölik őket (főleg ha nincs miért). És most olyat mondok, hogy kedves csőlátású testvéreink lemennek tőle hídba:
Ők is Isten képére és hasonlatosságára teremtettek, tehát ha Istennek fontosak, ne becsüljük le őket sem! A Megváltás őértük is megtörtént. :)
Tehát ne fújoljunk, ha rockert látunk, hanem keressük meg benne az embert! Mert az is ott van, csak a rossz tapasztalatok miatt egy acélfal mögött. Tehát összefoglalva: fogadjuk el azokat, akiket nem fogad el a társadalom, ítélet helyett.
