Most már két napja, hogy eljutottunk a 2017-es esztendőbe. Volt párszor lehetőségem, hogy elmélkedjek az elmúlt egy évről, hogy mérlegre tegyem annak jó és rossz eseményeit is. Úgy határoztam, hogy most egy rövid összefoglalót én is képernyőre vetek, de természetesen nem teljes lesz ez a szösszenet. A teljes, kíméletlenül őszinte év végi összefoglalómat a naplómnak* szánom. :)
Ennek oka egyszerű: sok olyan téma is leírásra vár, ami fontos, hogy ne maradjon teljesen bennem, de ezen a blogon nem jeleníthetem meg úgy, hogy ne okozzak másoknak kellemetlenséget. És mivel ígéretet tettem**, ezért itt nem csak thotferinek, hanem saját magamnak is cenzúrát állítok. Lássuk szépen sorjában, jegyszetszerűen 2016 eseményeit:
- január 25-én édesapám távozott közülünk. Borzasztó csapás volt az egész család számára a halála, még mindig nem sikerült ezt az egészet rendesen helyre raknnom magamban. A január a szemináriumi passzív félévem kezdete is volt egyben, ez sem tett túl jót az önbizalmamnak.
- a tavaszról nincsenek kiemelkedő emlékeim. Talán annyit hozzáfüzhetnék, hogy hitéletem fokozott viharokban tépázódik.
- nyáron volt a cserkésztáborunk, ahol életemben először táborparancsnokként kellett helytállnom. Vegyük optimistán félsikernek, mert a gyerekek végül is jól érezték magukat, de nekem be kellett iktatnom két nap pihenőt egészségügyi okokból. Valahol a mai napig piszkálja a vezetői büszkeségem, hogy nem tudtam megszakítás nélkül vezetni a tábort.
Szintén nyáron történt (aug 24-25 éjjele) meg nem nevezendő Megatron tragikus esete is, ami szintén elég gáz helyzet volt. Azóta alakul az állapota, de nem csoda, hogy ez is kiverte a biztosítékot.
- szeptembertől orvosi kezeléseimet Debrecenből áthelyeztem Budapestre. Elsősorban anyagi megfontolásból, hiszen az oda-vissza vonatozás elég drága volt nem csak pénzben, de időben is. Szemináriumi passzivizálásom meghosszabbítottam, mert az eddigi "gyógyulási" eredmények közel se voltak még megfelelőlek a tanulmányaim folytatásához.
Ekkortájt fokozottan vetem bele magam az edzésekbe Xinaf bátyám segítsége alatt. Határozottan jót tesz nekem, azóta is különösen fontos a mozgás.
- téltől állítólag látható a javulásom. Elhiszem. Bár eléggé lassú az ütem, érzem a környezetemben, hogy lassúnak érzik a folyamat ütemét. Egyet értek, igyekszem is használhatóvá válni. Egyre jobban zavarnak az egészségi állapotomból fakadó problémák (nem mintha eddig elégedett lettem volna). Hippi távozása után legalább megérkezik Mao (tizedes), új feladatot adva nekem, ami állítólag szintén láthatóan javít rajtam.
Miután egyeztettem főbb elöljáróimmal, azzal a bejelentéssel érkezem Nyíregyházára, hogy felfüggesztem tanulmányaim a szemiben. Egyszerűen a gyógyulásomhoz több idő kell, mint amit két passzív félév nyújtani tud. Így, hogy nem köt határidő, talán könnyebb lesz. De az tuti, hogy ez a (remélhetőleg csak csak ideiglenes) távozás szintén demoralizálóan hatott rám. Mintha egy fontos küldetésnek nem feleltem volna meg, ami miattam fullad kudarcba...
A karácsony jó volt, bár Apu nagyon hiányzott. A szilveszter is, jó barátok és családtagok között egy kicsit elfelejteni milyen nehezen telnek a mindennapok.
Most szembesültem életem egyik legnagyobb félelmével. Még kb. másfél hónap és visszafordíthatatlan folyamat következik. Én pedig tehetetlen vagyok. Sőt! Franc a pofámat, hogy nem tudok örülni. Továbbá sok számomra fontos ember távolodott el tőlem baromira. Kit az élet ezer gondja sodort el, ki besokalt tőlem, stb. A hiányuk újabb izzó fémszilánk marad.
Minden év végén megállapítottam, hogy az aktuális év egy kicsivel rosszabb volt, mint a többi. Reménykedtem benne, hogy a következő jobb lesz, aztán tévedtem. Így van ez most is egy kicsit. Kijelenthetem, hogy 2016 a legrosszabb év volt az eddigi életemben, de nincs bennem bizakodás a most következőben sem.
Lábjegyzet:
*napló - régimódi, hagyományos könyv forma. Kézzel írt, cenzúra nélkül! :)
**ígéretet tettem - nyár végi fogadalom, amit igyekszem amennyire csak tőlem telik betartani.