Idáig is eljutottam, megéltem az új év hajnalát és alvással telt reggelét. :) Szilveszter éjszaka amikor a baráti társaság takarodót fújt és aludni tért, én fenn maradtam, hogy átgondoljam az egész évet ami akkor már mögöttem volt. Elég hosszú lesz, tehát a Kedves Olvasókat kérem, hogy kössék be a biztonsági övet! :) (Reméljük nem lesz hinnye...) A leírást egy-két szóismétlés kijavítása ellenére pontosan idézem:
"01.16 Végül egymagam maradtam. Amennyiben nem számítjuk a sör és vízipipa társaságát. Ma esti elmélkedésem tárgya a 2013-as év januártól decemberig. Íme lássuk, milyen volt Malkáv 2013-as éve?
A január egy dal szellemében adott nekem új erőt. A dal a Kalapács együttes, Kell az árnyék és kell a fény című dalának refrénjére alapszik, mely így szól:
"Kell az árnyék és kell a fény,
Hogy meglásd, miért érkeztél.
És hogyha úgy érzed, túl hosszú a tél,
A nyár majd pótol mindenért."
Az aláhúzott részben reménykedtem nagyon, mert a telem elég neccesre sikerült. Miért? 
Lelki életben eléggé gyengén teljesítettem. Pedig kaptam erőt hozzá, pl. a számomra tripla ünnepnek számított január 6-i nagy vízszentelés a Duna partján. (És még egy-két személyes dolog.) Volt szeretett csapatommal egy téli tanyázásunk Dunaújvárosban, melyet több szempontból katasztrófahelyzetként éltem meg. Erről bővebb kifejtés a fölösleges fájdalomokozás elkerülése végett nincs. Munkahelyem nem volt, még kilátásban sem.
Eljött a tavasz. Eljött vele a nagyböjt is, amire már keményen igyekeztem készülni, mert éreztem, hogy nagyon vad küzdelem vár rám a kereszténység legnagyobb ünnepén, amikor mindenki más örvendez majd.Megvívtam a harcot keményen, majdhogynem vért izzadva, de valósan könnyek között. A harcot megharcoltam, a botrányt elkerültem, de nem győztem. (01.33 - végre tényleg teljesen egyedül maradtam*, folytathatom) Nem tudtam ünnepelni Krisztus Urunk feltámadását, ami az én gyengeségem. Volt 40 napom felkészülni, nem jött be, ez van, most már változtatni nem tudok rajta. Legalább a fényes héten javult a helyzet. A tavasz alatt további munkakeresés. Sikertelen, önértékelésem tovább romlik.
"...és hogyha úgy érzed, túl hosszú a tél,
A nyár majd pótol mindenért!"
Mennyire reménykedtem benne! Mekkora pofára esés volt végül!
Ami jó: kaptam munkát! Sokat segített abban, hogy összeszedjem magam. Még ha nem is fizetett sokat, de ez nem számított. A főnököm rendes volt velem, volt mit tennem, végre volt mit felmutatnom. Végre (évek óta először) nem éreztem magam fölöslegesnek. Volt egy cserkésztáborunk is. Egész jó helyen (Newseeval ellenőriztük), szép számú újonccal! (01.49 - Nagyon aranyos caca ez!) Augusztus 20: számomra különösen értékes hagyomány. Nagyon szűk baráti körben ünnepeltem, de jól éreztem magam. Előzőleg összefuthattam ritkán látott Krisztusban kedves testvéremmel és családjával. Jó társaság volt.
Ami rossz: munkahelyemen rosszra fordulnak a dolgok. Két ember nehéz melója egy ember minimálbéréért, plusz ugráltatás nem okés, így a nyár legvégén kénytelen voltam felmondani az egészségem érdekében, de erről már írtam bővebben. Tábor: kb. a felétől beütött számomra egy újabb nagyon nehéz harc. Számítottam rá, de nem készültem fel eléggé, mert nem is akartam elmenni a táborba, a szükséghelyzet kötelezett rá, hogy mégis ott legyek. Ez még keményebb ütközet volt, Isten nyert, a sátán bukott, Malkáv vesztett. Szörnyű történetet akadályozott meg az Úr és szeretteim serege. Borzasztó csalódás önmagamban, tehát a nyár semmit sem pótolt, annál nagyobb plusz sebet ejtett.
Az ősz további munkakereséssel és a nyár alatt kapott sebek nyalogatásával telt. Relatív passzív időszak, ami az én esetemben visszaesés. Frusztrációmat a gyakorlásokon vezetem le (akinek van füle a hallásra, hallja meg!)
És végül a tél: ismét van munkám! Nem dobom magam hanyatt tőle, de megteszi. Kiváló lehetőség a felkészülésre, csak el ne csesszem! Önmagammal vívott harcom egy minimális része a gyakorlások alatt valamennyire megtérült: "bajnok" lettem. Volt egy szép tanulságos lelki napunk, melytől rettegtem, de volt is miért. Megint rosszul teljesítettem, pedig maga az alkalom fantasztikus volt! Hoztam egy elhatározást, egy kérést Istenhez, meg is adta a kegyelmet hozzá. Csak én nem éltem vele, ismét bukás. Onnantól lassú, de stabil süllyedés. Karácsony ünnepe: nincs ünnepi ráhangolódás, részemről eltelt és kész. Ez is elég lehangoló. (02.17 - jófej, de iszonyat kövér caca is eltűnt, teljes a magány.) Az év maradéka tömény aggodalommal telik. Bővebb kifejtés nincs!
És itt vagyok 2014 január 1-én, 02.20-kor egy igen nehéz évvel a hátam mögött. Egy éve reménykedtem sok mindenben: a jobb emberré válásban, titkos álmaim beteljesülésének bizalmában, abban, hogy átalakíthatom magam és a környezetem valami jobbá. Eltelt az év a refrén szellemében és most egészen rájöttem valamire: most már nem merek reménykedni semmiben. Sodródtam ide-oda, magamtól semmire sem vagyok képes. Nem merek kérni sem...
Mihály atya! Te arra biztattál minket, hogy bármit, bátran merjünk kérni az Úrtól, akár konkrétat is! Példát is hoztál rá. Én igyekeztem a tanácsod szerint cselekedni, de úgy tűnik, az én hitem erre kevés. Kérlek imádkozz értem, hogy megtanuljam a leckét és ha az Úr kegyelmébe fogad és papja leszek, ez a leendő jelmondat ne üres papírokra vetett szavak halmaza legyen:
"Hozzád menekülék Uram, taníts meg engem, hogy a te akaratodat cselekedjem!' (2014.01.01. 02.29)"
Nem tűnik nagy durranásnak. Vélhetőleg nem is az. De legalább tanulságos. Boldog Új Évet mindenkinek!
Lábjegyzet:
*teljesen egyedül? - Egy jófej caca azért maradt velem, de hagy elmélkedni.
